A múlt héten Budapest benyújtotta a pályázatát a 2024-es olimpia megrendezésére.
Az olimpiarendezés körül elég komoly vita alakult ki, megvannak a támogatói és ellenzői is.
A magam részéről nem nagyon támogattam a dolgot, de hangos ellenzője sem voltam. Az érvek jó része távoli volt, Budapest messze van, nem foglalkoztatnak különösebben a problémái.

De ha már így alakult, hogy akár lehet is olimpia, akkor itt az ideje, hogy álmokat szőjek:

El kellene indulni az olimpián.

Kisgyerekként valószínűleg mindenki álmodozik legalább egy kicsit róla, hogy ő olimpiai bajnok lesz, vagy hogy részt vesz olimpián, és ott valami hősit alkot. Aztán nagyritkán így is lesz, de inkább feledésbe merül a dolog.
Én mondjuk nem emlékszem rá, hogy kiskoromban lettek volna ilyen céljaim, de érett fejjel, felnőttként már igen. Néha jól esett álmodozni.
Na ja, azt már régen tudom magamról, hogy későn érő típus vagyok. (Vagy csak nem kellően tudatos és kicsit lusta. De ez most mellékszál.)

Mostanra azért már beláttam, hogy ez nem fog menni. Mármint az olimpia. 36 évesen már nem fogok csodát tenni. Ha most kezdem - márpedig korábban nem tettem - nem tudok semmiben olyan szintre fejlődni, amivel ki lehet jutni egy olimpiára.
Kivéve, ha mi rendezzük.

Miért is? Mert egy olimpián minden versenyszámban indulhat hazai versenyző. Tehát nem a világ 20-30 legjobb versenyzője közzé kell bekerülni, csak Magyarországon kell a legjobbnak lenni.
Ez azért nem mindegy. Ilyet még akár meg is lehet célozni.

Lássuk a feladatot:
Most 36 éves vagyok, nyolc év múlva 44 leszek. Jelenleg sajnos csak fellángolásaim vannak, de nem mondhatom el magamról, hogy rendszeresen sportolok.
Régebben kézilabdáztam és tollasoztam, bár nem magas szinten. Későn kezdtem el versenyszerűen sportolni (gimi utolsó évei), addig csak tesiórák, meg foci a haverokkal, és amikor elkezdtem, akkor sem olyan szintű edzéseken, amiből valami komolyabb kisülhetett volna. De az azért látszott, hogy nem vagyok teljesen hülye a sportokhoz, kb. bármelyiket tudtam egy átlag kortársam szintjén csinálni. De inkább jobban. Szóval nem voltam ügyetlen.
Van még 8 év 2024-ig. Az alatt azért lehet olyan kondit építeni, ami bizonyos sportokhoz megfelelő.
De kellene valami olyan sportág,
- amit egy 44 éves is csinálhat magas színvonalon, vagyis nem extrém terhelést jelent a testnek,
- amiben még nem derült ki, hogy nem vagyok elég tehetséges,
- amiben a magyar élvonal nagyon messze van a világ élvonalától,
- és amire vidéki magányomban is fel tudok készülni, nem kell másokhoz alkalmazkodnom.

Böngészgettem az olimpiai sportágakat, mi is jöhet szóba.
Az első feltétel miatt elég sok kiesik. A legtöbb sportban alapfeltétel a tökéletes, kirobbanó kondíció. Kajak ötszázon vagy 110 gáton felesleges gondolkodni. (Bár ez utóbbit 3-4-szer futottam, és nagyon élveztem.)
Az utolsó feltétel is kizár minden csapat- vagy páros sportágat.
A második kitétel miatt pedig azért kb. az összes eddig általam kipróbált sportot neccesnek érzem.

Mi marad?
Elsőre az íjászat tetszett meg. Tuti, hogy kisujjgyakorlat 2024-re olimpiai íjjásszá válni. A magyarok eddig nem remekeltek ebben a számban (harmadik kitétel pipa), de hát miért ne lehetnék én az első?
Szóval nekiállok, körbejárom a projektet.

És amíg fel nem adom, le nem beszélem magam róla, vagy csak el nem lustulom, addig a címben fogalmazottak pontosítva:

A cél: ottobácsiból íjjászbácsi a 2024-es budapesti olimpiára

(Talán időnként beszámolok róla, hogyan haladok)